Versben - gondolataim

A csend álma

Álmunk csendje
beszédes világ:

apró jelek, furcsa
képek sora.

De te csak kacagj,
nevess bátran
a világra!

Bennünk a csend is
szépen szól.

Imádság

Minden ember szívében

ott van az imádság,

csak el kell csendesülni

hogy, meghallhassuk.

Dallam

Suhanó felhők között
kibukkanó Nap fénye,

szellő fútta levelek
zöld színe világlik,

s a tovatűnő percek
hullámain születő -

"Hogyanok és Miértek"
ezernyi kérdés rejtekén,

egyszer megtalállak téged,
egyszer
talán ott leszek én.

Élet

Pillanatnyi a lét,

s az előtörő

tünékeny

álomképből

a testet öltött

valóság

néz vissza rád.

Önmagadon túl

Önmagadon túl

nem tudsz látni,

csak,

ami benned van –

Az a tiéd.

Egyszer 

Egyszer régen

megszülettél,

szüntelen

vágyódás űz –

Honnan jöttél?

Századok súlya

nyomja vállad.

Porszemnyi a test,

röpke a lét.

Egyszer, mégis

értelmet nyer -

A nagy egész!

Lélek

 A lélek hangjai,
a legszebb hangok.
Szívem érzéseivel,
így fogadom be
a fényt.

Elveszett dal

Mikor még gyermek voltál,

együtt éltél a dallal.

Áhítattal mondtad esti imád,

mit nagymamád tanított neked.

Hitted a csodát, önfeledt

éneked elűzte, az őszi

délutánok sötét csendjét.

Hisz  játék volt minden,

játszótársad az egész világ!

S most felnőttként keresed,

újra vágysz arra a dalra.

Úgy érzed valami elveszett.

Hívó szavadra –

senki sem válaszol.

 

Életek
A napot követi az éj,

s a sötétség 
hajnalban, újra fényre

gyúl.

Az ember is így tesz,

amíg él.

Sötétben tapogatózva,

egyszer csak

megvilágosul.  

Színház
Kihunynak a fények, a színpad sötétbe borul.
Egyedül marad, a játék most csak neki szól.
Eljátssza, mit gondol - érez,
hisz a színház az élete.

Üres a nézőtér, már véget ért az előadás
mégis úgy érzi a lelke, szárnyal
s benne ezernyi érzés, ünnepel.
Egy csacska bohóc, ki magának játszik
az üres színfalak között.

Minden este egy ajándék szívének
s a taps, a fülében még ott dübörög.
Aztán lassan-lassan indul.
Fejét lehajtva, mint egy hűséges szolga,
ki ma is elvégezte feladatát.

Egy könnycsepp gördül le arcán
e csacska bohóc, sírva nevet -
A szeretet játékán.

A költészetről

Szabadság ez, mi pénzzel

meg nem váltható.

A lélek örök szárnyalása

a gondolatban,

hol színes képekkel fest

a szó.

Lennék a minden

Lennék – életet adó tiszta vizű folyó

hegyorom, mely szelíden tekint a völgybe.

Lennék - kis virág a szellő fútta réten

bodros felhő, ahogy lassan úszik az égen.

Felkelő nap fényében csillanó harmatcsepp

csupán, vagy szédítő mélységű hatalmas óceán.

Bár létem porszemnyi - lennék én a Minden!

S ha az lennék – talán megbocsátana Isten.

Fény és árnyék

 Fény és árnyék.

Most éppen melyik oldal,

mi hozzád tartozik?

Ellenségünk a sötét, s úgy

gondoljuk, csak a fény boldogít?

Honnan is tudhatnánk, mi a világosság?

Ha nem ismerjük a sötét oldalunk.

Áldásért miért is könyörgünk?

Ha hazug, és rideg minden szavunk.

Szeresd hát először is önmagad!

Fény és árnyék benned együtt él.

S ha ezt el tudod fogadni,

az örök áldás hidd el a tiéd lesz,

és kéretlenül is elér.

Hitem
Mi ihletem adja,
nem holmi becsvágy.
Hamis ábrándban égő sorok.
Hitem, és szívemből szóló gondolatok.
A magam prófétája vagyok!
Hűséget emberhez, a szeretet hitéhez.
Mint isteni szózatot úgy fogadom.
Vallom a megbocsátást, a tiszta szót.
Szívem, mindezekért dobog.
Szerető óvó, egyszerű szavakkal.
Hitem, tettem az emberekért.
Minden nagy út, egy kis lépéssel indul
Rajta haladva, s le nem térve.
Írok!
Míg itt leszek, míg tart e földi lét.

Szívemben
Szívemben az egész világ!

Melyet, kezemtől vezetve

láttatok -
Költő vagyok.

Áldás

Angyalok kísérnek utamon,
szférák zenéje énekel.
Kiválasztott lennék? Nem hiszem.
Minden lélek szabad, s ünnepel.

Fedezd fel hát a lelked mélyét,
varázslatos világ tárul eléd.
Mert ha benned szépen szól az ének,
a világ is szebb lesz tőle.
S hidd el, ez mindent megér.

Ha mindenki csak egy kicsi jót tenne.
Óriásit fordulhatna a világ.
Hisz szeretve, szeretetben élni,
ennyi lenne a dolgunk, semmi más.

Tetteink
Az idő, múló léptei
nyomában

vonszolod életed
történéseit.

Isten könnyei

Ha esik az eső, sír az ég

Isten hullajtja értünk könnyeit.

Hunyd le szemed, a szeretet

átölel - suttogják a fák

s minden levél.

A mindenséget érezd a pillanatban

összesűrűsödve egy esőcseppben

a patakban, zúgó folyóban mely

végül a tengerbe ér -

Hunyd le szemed, a szeretet átölel

hisz, minden újjászületik

és egyben véget ér.

    Csendben 

Csendben szeretlek,

megszelídül szavam
álmomban vagy
mellettem
angyalszárnyon járó
gondolat.

Emléked
/Bihari Sándor emlékére/
Megszakadt a gondolat,
mint néma kiáltás asztalodon
az üres papír.

Tollad, örök mozdulatlanságra
ítélve.
Bennünk élsz tovább –
ahogy ránk hagyott verseid.

A szeretet - élet
Mosoly - szerelem
Nap és az eső

a Hold és a csillagok

minden pillanat

gyönyörűség.

A vers
A vers szabad utat enged
a gondolatnak, a lélek
nyelvén beszél.

Érzéseink papíron tükröződnek -
s rajta megszáradt tintafolt
a pecsét.

Rajzold!
Rajzold a fényt,
s felhőből mintázd
érzéseid.

Mint égi csillag
ragyogjanak,
szíved köré font verseid.

Égi kísérők
Te drága Nap, s ti csillagok!
Mit e vén föld már hordozott,
mennyi mindent láttatok.

Vesztes csatát, újjászületéseket
jót, rosszat is -
Mit ember, csak véghezvinni tud.

Sose felejtsd
Lelkünk, formálódik minden
pillanatban.
Rajtad áll, gyémánt csiszolódik
vagy kavics.

Szeresd önmagad, s a világot
körülötted.
Emlékezz! Mindig tudd, ki vagy. 
S miért vagy itt.

Költészet
Lehet dicsőség a papírra vetett
ezernyi gondolat.

S mily reménnyel kecsegtet?

Talán, lesz egynéhány mit
az utókor szívébe vés.

Az idő
Mintha az idő csúfolódnék
velünk

az évek alatt, más és más
szemüveget rakna ránk.
Változunk, ahogy a világ is
körülöttünk.
Gyermekként, még minden
más.

S később miért lesz oly nehéz?

Talán, valami fontosat felejtünk
el közben - 

  játék szeretetét.

Bohóc

Bohóc vagyok!
De én egyáltalán
nem bánom ezt.
Néha furcsának tartanak,
nem értenek az emberek.

Bohóc vagyok!
Bár a lelkem néha túl komoly
de te a mosolyt látod,
hisz csak játszom.
Mert bohóc vagyok.

Szeretem a bohócságom.
jól megférünk mi így.
Hisz akárcsak az érmének -
több oldalunk is létezik.

Jó vagy rossz, éppen melyik?
Döntsd ezt most már te el.
Magamban csak mosolygok,
hisz bohóc vagyok.

S mert az igazságot csak én

ismerem.Te meg fejtsd meg,

ha érdekel.

Színész
A színpadon áll, gondolatok cikáznak fejében
ám ha felgördül a függöny már a darab övé.
Hősként, vagy tán koldus ki alamizsnát kérne
szívében ezernyi dráma és víg szerep él.

Nem is lehet más, örök hittel esküdött hűséget.
Ez az élete, játszani kell!

S ha majd elmegy, méltón e főszerephez

megköszöni, hogy itt lehetett. 

Hisz, utolsó leheletig játszani kell. 

Isten
Ha látsz hajnali fénysugárt, mely
világítja a láthatárt.
Mezőn nyíló virágokat, melyek
színekkel hívogatnak.
S oly hatalmas bérceket, csúcsát
el nem érheted.
Gondolj arra, ez mind-mind
Én vagyok!

Kirekesztve
A lépcső szeglete neki a minden:
szobája, s az egész világ.

Pár kacat-rongya, mása nincsen
a rohanó tömeg ennyit lát.

Egész nap koldul, estére kelve
fázósan bújik szegényes rejtekén.

S egy reggel - a szél már hasztalan
ébreszti dermesztő hideggel.

Talán, gyújt valaki egy mécsest -
egy nyomorult lélekért.

Néma kiáltás!

Szeretet nélkül,

hová jut a Világ?

Körülnézek -

S állok, döbbent némaságban

a valóság peremén.

Eltévedt lelkek

A hatalomért, bármire képes

az ember

saját hasznát lesve törtet,

mindenkit taposva el.

Csak egyszer, látná meg

valódi képét a tükörben!

Eszét vesztve menekülne -

e torzkép elől.

A keserűség árnya

Csak ülsz a szobádban bajaiddal némán,

révedő tekinteted nem látja a fényt.

Meg sem hallod az őszi szél zúgását -

rávetül a házra, a keserűség árnya.

Kérdések

Hogy is lehet, ennyire

különböző a lélek?

Mi régi kor kincse volt

dúlja enyészet.

Ki ma gúnyosan nevet,

és tiszteletet nem érez

majd őszülő fejjel, az

igazságát hol találja meg?