- érzéseim

Lelkünk

Az éj csendjében,
angyalszárnyon
jár a lélek.

A napi gondok
távolában
megpihen.

Angyali hangok

 Az út - amelyen lépkedek,
erdőkön – völgyeken átvezet.

Lépteim nyomán virágok nyílnak,
szivárványszínű lesz a holnap.

Amerre járok, mosolygós emberek.
Fényem - ragyogja át a végtelent.

Éjszaka

Múlt éjjel álmot
láttam,

az égen szálltam
hófehér ruhában,

felhők felett
otthonra leltem,

az egész világ, 
apró gömb
kezemben.

 Hogyha

Hogyha a rosszat eltemetném,
csupa jót ültetnék a helyébe.

Apró szeretetvirágok nyílnának
az emberek szívébe.

Eltüntetném mind a bántót,
csak igaz szavak szólnának.

Szép világom új reménye,
boldogságot hozna a világnak.

 

A mindenségben

Mintha minden nekem szólna,

az őszi szél is értem zúgna.

Sárga - rőt levelek tánca,

napfényben fürdő földi násza.

S bár létezésem, röpke pillanat

varázsa - átölelném a világot,

itt van egy karnyújtásra.

Örök szeretet

(Apának)

Már nem tudom
milyen az
mikor nem voltál
lelked, lelkemhez
oly közel jöhetett.

Talán azért lettem,
hogy te legyél
s ahogy te vagy
én is úgy létezhetek.

Kitárult a világ,
s benne
minden szín lett
és minden szeretet.

Feltétel nélkül

Járj békével utadon,

szíveddel szeress.

Szemedben, a szeretet

tüze lobogjon.

Kezed, gyógyító oltalom

lesz.

Piciny lélek

Lelked piciny virága nyiladozik éppen,

szíved dobbanása még alig hallható.

Meg sem születtél, gondolatainkban

éledsz -

A szeretet összeköt, s még nem is

látott arcocskád simogatja a szó.

 
 Legyél

Legyél a csend, most ne szólj.
Lehunyt szemed mögött,
filmként peregnek elrejtett vágyaid
s újjászületnek a gyermeki álmok,
ahogy a múlt, a jelennel összeér.

Szemedben

Szemedben magam látom,

megfoghatatlan érzés –

Mindig is szerettelek!

Emlékek ködén át, elmúlt

életek rejtekén

valahol már velem voltál,

s ahogy az idő hálója most

szakadozni látszik, titkai

a jelenben érintenek.

 Álom

Egy hang – mi szívemből szól

egy érzés – mi bennem él.

Üzenem a széllel

a hajnali fénnyel.

A szív érez, és

a lélek örökké él. 

Boldogság tánc 

Láthatatlan energiák láncolata

között lebegek

akár egy földöntúli lélek.

Ez a boldogság tánc

égi – földi násza!

Szívedben 
Szívedben leszek a holdfény
szemedben a csillogás
Lelkedben az örök napfény
arcodon a mosolygás.

Szeretve, szeretetben
Miért önző az ember?
Időnként mért oly buta és vak?
Ha belátnánk végre,
semmi nem a miénk.
Jutalmul a mindenség lehetne az.
Hogy is mondhatnám?
Csak az enyém vagy!
A másik ember nem birtokolható.
Mi a határ, meddig szerethetünk.
A válasz hol található?
A szeretet bilincsbe verhet.
de ami megköt, az magam vagyok.
Szeress hát szabadon,
s én is így szeretlek.
Hisz’ csak a gyönyör számít,
Ami te vagy, s én vagyok.

Hold és szerelem

Most már örökre rád gondolok,

a hold fényében téged látlak.

Hozzám nőttél észrevétlen

a lelkemben élsz,

testemben érzem a vágyat.

Szavaid mint édes folyam

a szívemig elérnek,

mesélsz szerelemről - és tudom,

hogy már régen ismerlek téged.

Nem tudhatjuk a jövőt, az még titok.

Örüljünk a mának.

A pillanat varázsa ha elragad,

öleljük a végtelent - gondolatban

egymás karjában.

Holdfény

Nézd, az égen a hold fényét!

Átölel szerelmes éjszakán.

Beragyogja utunk, bármerre

járunk  -

S vigyázza álmunk, hol

a lélek - haza talál.

Mondd

Mondd, ha álmodnék - Őriznéd álmom?

Ölelnél - mint lágy takaró, gyengéden

testemet.

S az évek múlása, ha majd arcomra

ráncokat varázsol -

Őrzöl ugye, akkor is?

Hűen, akár egy kisgyereket.

Emlék – képek
Elszorult szívvel lépkedsz a régi úton,
keresed gyermekkori éned halvány képeit

az öreg ház, a vén diófa már rég nem áll itt
új lakótelep épült a helyén.

De te csak mész, tovább lázas igyekezettel
szemed előtt filmként peregnek emlékeid -

a valóság képe mögött megelevenedve,
minden szépség – mit egy kisgyerek szíve bír.

Látlak

Látlak téged víz tükrében,

eső utáni szivárvány színében

sötét éjen holdsugárban,

tücsök szóban, hajnaltájban

álmomban hol a lélek tánca,

mint ezernyi pillangó földi násza

nap–nap után felfedezlek, a

szavak varázsában is szeretlek.

A siófoki ház
Gyermekkori emlékek jutnak eszembe,
ahogy állok az öreg ház előtt.

Önfeledt nevetésünk itt cseng fülemben,
s a lépcsőház hűvösét érzem bőrömön.

Illatok, érzések keverednek, nekem
már mindig ilyen lesz a balatoni nyár.

A nagymamám vidámságát
őrzöm szívemben.

Szeretettel ölel,akár a tó vize
gyengéden ölébe zár. 

Apának

Kaptam szeretetet, sok-sok biztatást

minden szavaddal erősebb vagyok.

Mit az évek, ha el is vettek -

százszor-ezerszer többet kapok.

Köszönet a sok jóért! – hisz

a legfontosabbat tanítottad:

Mindig ember légy gyerekem

egy életen át!

Őrizlek

Napok forgatagában

s az éjszaka hallgatag

csendjében –

őrizlek, szívem minden

szeretetével.

 

A nagyapám

( Bachraty Ferenc emlékére)

A nagyapám kezét, tanító
soha nem vezette.
Mégis, ámulatba ejtőek rajzai.

A természet mély tisztelete,
ragyog képein

Születő gondolat

Hol napok s van hogy éjszakákon át

fejemben gondolatok keverednek,

mint  sűrű fellegek,  midőn

nyári záporhoz gyülekeznek

bennem is, vihart kavarnak

a szavak.

Sorsok
Láthatatlan szál köt össze minket.
Miért van ez?
Te sem tudod, én sem tudom.

Sorsunk fonala itt, és most

fonódik össze.

Mint egy játék, melyben egymás

mellé osztott szerepet kapunk.

 Emberi érzések
Lehunyt szemmel is
látlak téged, nem korlátoz
se nap sem éj.
Oly régen élsz szívemben
akkor is látlak,
ha elfed az éj sötétje
és szemem nem lát
semmi fényt.
Nincs más összetartóbb
a világon, csak
Te meg Én.

Mint virágnak illata,
méheknek a mézük.
Megannyi szépség,
mi egymásért terem.
S benn’ az emberi érzés
legfőképpen.
Hisz lehunyt szemmel
is látlak téged,
s a szívedben mindig
ott leszek neked.

Az élet csodái

Mily hatalmas lélek vagyon,

e törékeny porhüvelyben.

S a tökéletlen test mégis,

mennyi csodát véghez vihet.

Káprázat elméje, külleme elbájoló.

Megannyi sokszínűség,

mi e földön teremtetett.

Ám, de sok van ki szívtelen,

és gaz tetteket követ.

Hisz gyarló az ember.

Gyűlöl és szeret.

E furcsa létben,

mi hát a mozgató rugó?

Az igaz, és hamis út határa,

hol  egybemosódik

A  jóra rátalálni,

csak nemes szívvel lehet.

Mégis mindig változhatunk,

a jóra törekedve.

S ha gyarló is az ember.

Gyűlöl és szeret..

Szíve telve szeretettel, hittel.

Ne veszítsd hát a reményt.

Ember!

Bízz a jóban, nemesben.

S magadban találd meg a végtelent.

Szárnyalás
Úgy éreztem, már tudok repülni,
az érzelem szárnyán messze jutok.

Mégis visszarángattak a földre
pedig szárnyalnék, szabadon.
Akkor is, ha még nem tudok.

Megcsalt érzéseink

Hazug mosoly,
mely szerelmet ígér.
Csalfa álarcok mögül,
igaznak hitt szavak.

Az ember már csak ilyen,
vakon tud szeretni.
Szíve csalja meg ott,
mi a szemnek
nyilvánvaló igaz.

Úgy hiszi
becsapták érzékei,
bár ez nem teljes való.
Hinni akarta érzéseit!
Álmai meséjébe rejtve,
csalóka képeit.

Szavak

Gyilkos szavak,
melyek lassan de
biztosan ölnek
Szívet maró fájdalom,
mely hamis mosoly mögé
bújva arcomon ül.

Miért nem látod,
a néma kiáltást?

Bennem az érzés
benned érzést keresve,
csak halott szavakra lel
mely lassan, de
biztosan öl meg!

De már nem félek.

Látod?
Újra mosolygok,
Kedvesem.

Ne félj

Ne félj - megvédlek,

ha bántana bárki.

Szólj - s én melletted

vagyok.

Ám saját félelmeiddel,

nem tudok csatázni.

Az a te harcod.

Adjon az ég

Békét a léleknek

és szeretetet.

A boldogság oly

törékeny,

két szívnek kell

őrizni azt.

A lélek szabadsága

A lelkünk szabadnak született!

Az évek során, ezt miért felejtjük el?

Súlyokat rakva vonszoljuk magunk

mégis, másra mutogatva jajongunk

sanyarú létünk siratva el.

Ébredjünk hát fel, vegyük észre!

A szabadság, a mindenség részei

vagyunk.

Vessük le hát e rút álarcot,
lássuk végre önmagunk!

A feladat nehéznek tűnik
mégis végtelenül egyszerű.
S ha sikerül - jutalmul újra

a fény részei lehetünk, és végre

végre haza érhetünk.

A szeretet átölel

A szeretet érzés, bennem oly erős.
ha figyelsz, talán tükrözik a szavak.
Néha, nehéz leírni mi a szívemben van,
úgy érzem, adnom kell - átadni önmagam.
Hisz benne vagyok minden sorban,
a szeretetem átölel.

Kell, hogy adjunk jót egymásnak.
Egy mosolyt, szebben éljünk - szelíden.
Sok kis lépés mit tennünk kell.
Egy szebb világért, a jövő gyermekeiért.
Ők is értsék, nekik is fontos legyen.
Annyi szépség van, mit adnunk kell.

S mint a láncszemek, egybefonódik

a sok jótett, s lesz belőle óriási láncolat
mi körbe öleli otthonunk, e vén Földet.
Hisz, erre most már nagyon -
nagyon nagy szüksége van.

Karácsony közeleg
http://www.poet.hu/vers/79424 

 Karácsony éjjelén

Volt egyszer, hol nem volt

mikor sűrűn hullott kinn a hó

karácsony közeledett,  a város fényei

úgy ragyogtak, mint a csillagok.

Sietősen lépdeltünk a havas utcán

szorosan fogtam kezed, s te áhítattal

nézted  a fénylő varázst.

Nem kérdeztél, pedig máskor

ki sem fogytál a szóból

csöppnyi négy éved kíváncsiságát

latba vetve akartál tudni mindent.

Ám akkor, némán jöttél mellettem

majd kipirult arcocskád a hideg

kirakatüveghez tapasztva nézted, hogy

el ne veszítsd azt a mesevilágot

Gyermeki éned, minden őszinteségével

Hitted –

az  angyalok köztünk járnak, és

csoda történik, karácsony éjjelén.