| Nyári emlék A tenger hullámzása lassan lágy morajlássá szelídül. Már szél se rebben az est sötétje, mint óriási palást rám terül. Behunyt szemmel ülök a parton, egybe olvad velem a táj. Távoli kávézó teraszáról, halk zene szűrődik, fülembe dúdolva dallamát. Elringatóan szép zene-szó, s a monoton hullámok verte csobbanás zaja. Amott messzi sirályok vijjogása hallik, mint éjt köszöntő sereg szállnak tova. Az idő is állni látszik, oly mesébe illő a táj. Az éj,mintha még őrizni akarná képét, csak lassan dereng fel a hajnali fénysugár. Lajos Pál előadásában. |
Varázstánc
A nap fénye, levelek közt
játszik
a földön ezernyi tünékeny
árnyék
varázstáncot jár minden
ami él
s a szél susogó hangja,
halkan zenél.
Álmot sző
Álmot sző a csend –
s e varázslatos világ
úgy szűnik hirtelen,
ahogy az éjszaka sötétjét
oldja a hajnali derengés,
s a felkelő Nap
az égre festi bíborszíneit.
A természet meséi
Egy dalt dúdolok csendben neked,
figyeld hát szavam.
Mesét mesélek, édes álomba
ringat majd.
A mezőn nyílnak a virágok, méhek
raja dongja körül.
Nap süti a zöldellő fákat, s amott
a bokor aljában egy nyúl
fülét hegyezi - figyel a tájba.
Ringatóznak a fűszálak a szélben,
ezer hangya, mint apró katona úgy
menetel. Élelmet gyűjtve tér vissza
a bolyba, majd megpihen.
S a tájra az éji csend elterülve,
a csillagos égen hűen vigyázza álmunk
az öreg holdvilág.
Aludj hát te is, szép csendben most már.
Kívánok neked jó éjszakát.
E szép világ
Barátom!
Néha állj meg, lassíts.
Nézz szét, mily csoda vesz körül
Lassan elfelejted,
meg sem hallod a madárdalt.
Oly természetes.
A monoton napok zajában
elcsendesül.
A fák a bokrok,
s megannyi szépség.
Egy kis virág, mely tél utóján
lassan ébredezni kezd.
Elsietsz mellettük,
vakon és süketen.
Úgy hiszed,
te mindent jól teszel.
Fogadd hát tanácsom,
néha állj meg, lassíts.
Hidd el, megérdemli e szép világ.
Mert ha egyszer vége szakad élted,
már hiába kiáltanál.
LÁTOK!
Senki nem hallja!
Csak néma tanúd e táj.
Hajnali ébredés
Szinte érinteni lehet a csöndet,
néha zizzenek a fák levelei.
A kelő nap fényében, aranyszínbe
öltözik minden.
Mint lágy sóhaj, úgy suhan el
a hajnali szél
Sétányoson
Nézem, ahogy a víz fodrozódik,
két kajakos verte fel imént.
A hullámok még ringatják a kikötött
csónakot a parton -
lágy mozgással, mint anya a
bölcsőben gyermekét.
Amott kacsák hívogatják egymást,
majd sűrű szárnycsapással vonulnak el,
s a nádas barna - száraz ágai közt a vízben
a Nap fénye ragyog fel.
Mintha milliónyi csillag születne, hol itt
hol ott csillan a drága Nap.
Láttatja tükörképét, hunyorognom is kell.
A feltámadó szellő, meg-megmozdítja
a száraz nádakat.
Vihar közeleg
Fúj a szél, vihar közeleg
nyekken az öreg vaskapu.
A fák, mint gyenge vessző hajlanak kénye kedvére. S az eget sötét fellegek hada borítja el.
A természet ereje
Szilaj szél vágtat, ahogyan
erejéből kifér.
Belenyögnek a fák, ahogy
közöttük vad rohamban
átszalad.
Hatalmas erővel zúdul az eső,
mint áradat hömpölyög a patak.
Nyári délután
Nyári délután a rekkenő hőségben, az udvar csendjét semmi sem zavarja meg. Loncsos szőrű puli hever háza árnyékában, a melegben nyelvét lógatva liheg. A tyúkok sem kárálnak, óljukban hűsölve fejük meg meg billen álmosan. Az ablak szegletében pók szövi hálóját csendben, légy csapdát készít szorgosan. A tikkasztó melegben lassan mozdul minden, a méla csendet csak Bodri vakkantása töri meg. Lába is rándul, nem létező nyulat kerget álmában néha nagyokat nyel. Közeledik a tavasz A szél süvítve zúg, borzolva a fákat, bokrokat a tél még utolsó erejével dermeszti a földet- Hisz ideje lejárt, közeledik a tavasz. Érkezését, megannyi hóvirág hirdeti most már fehér fejecskéjük, büszkén állja e vad szelet. Majd lassan az idő is csendesülni látszik. Az éltető napsugár, már melengetően simogatja a földeket. Esteledik Nézd! Ahogy az árnyék megnyújtva alakját, az udvaron szétterül. A feltámadó szélben a falevél megrezdül és, hogy melenget utolsó erejével a napsugár. Lemenő útjában, helyét az éji sötét váltja a sápadt holdvilágnál, millió csillag köszönti’ Az éjszaka jöttét. A tájat, csend és béke járja át. Tavaszváró Hó borítja az erdőt, téli álmát alussza még ám a tavasz órája közeledni látszik az éltető Nap, melengetőn árasztja a fényt. Lassan ébredezik a természet, ledobja e fehér lepelt, hűen védte őt a hideg szelektől, mint jó anya a gyermeket. S ha majd eljő a tavasz, színes ruhát ölt a táj. A szikrázó napsütésben, újra éled minden lerázva magáról a zord magányt. Élet /varázs A pillanat őrzi szépségét, benne minden báj és szenvedély. Millió sejtje e törékeny virágnak - hirdeti az életet, s a lét örömét. 
A margitszigeti fák
/Arany János emlékére/
Mintha mese országba lépnék!
Engem mindig lenyűgöz ez a világ. Mint megannyi elvarázsolt óriás, úgy állnak itt e matuzsálemi fák. Mennyi mindent mesélhetnének ha tudnának beszélni, hisz száz meg száz év néma tanúi ők. Sétálok köztük, és komolyan úgy érzem egyszer lomha léptekkel mozdulva, arrébb sétál valamelyikük.
Balatonfüred
Nézem a Balaton vize, hogy fodrozódik. A látvány magával ragad. Amott az út mellett, ezernyi színes virág nyílik. Pirosak- sárgák, és a lila bársonyszíne hívogat. Hajók pihennek a kikötőben, szél borzolta vitorlájuk lengedez. A parton pecások ülnek kapást várva türelemmel. Tán horogra akad egy keszeg. Oly csodás itt minden, szépségével betelni nem is lehet. E hely, szívemben marad örökre. Hisz, ez teszi szebbé-értékesebbé az életet.  Zivatar Régóta zuhog. Az eső ritmusos dobolása veri az ablakot. Mintha szét akarna folyni minden, az egész világ egy óriási tócsában ácsorog.
Tavaszi zsongás
Lágy szellő szalad a fák közt vidáman libbenek a levelek.
A mezőn, színes virágok bújnak elő
a földből - nyoma sincs a hónak,rég elillant a hideg. Vihar az erdőn Levél sem rezdül, csend ül az erdőn. Mintha visszafojtott lélegezettel várna, néma mozdulatlanságba dermedt a táj. Vihar előtti csend. Odvába bújt minden állat, biztonságban várva a tombolást. Halk morajlással közeledik most már, a feltámadt szélben falevelek járják őrült táncukat. A közelgő vihar, erejét fitogtatja. Majd üvöltve itt terem, hogy reccsennek a fák is. Mint gyenge vessző, úgy hajlanak e roppant súly alatt. Sűrű fellegek gyülekeznek sorban, az éjsötét égen vakító villámok cikáznak baljós fényükkel világítva be. Mennydörgő hangjuk rémiszt minden lelket, háborog e vad fergeteg. Süvítve vágtat a szél a fák közt, szaggatva gallyat és vaskos ágakat. Sűrű záport zúdítva a földre, Az éltető esővel majd újra éled, üde színekben pompázik a tavasz. Az őrült tombolás majd lassan csitulni látszik, és csendes esővé szelídülve, itatja még a fát, s a bokrokat. Mint apró gyöngyszem úgy csillog a milliónyi vízcsepp, ahogy tündöklőn végre felragyog a nap.
Üres pókháló
Az őszi Nap, csillantja a pókháló fonalát. Szél lebbenti, ezüst fény fut rajta át. Tán szabadságra ment a pók? Üresen hagyva lakhelyét. Körötte, bogarak repkednek vígan döngicsélve. S ma éhkoppon marad, őkelme-szegény. Ősz Hűvös szél nyargal a fák közt, sárguló levelek tánca követi őt. Hajnali párából, ébred a reggel. Visszavonhatatlanul- Itt van az ősz.
Tél
Jeges fuvallat nyargal az utcán végig. Ezernyi hópehely borít mindenre fehér lepelt. A téli fagy, dér csipkét lehel az ablakokra. Mint jó piktor a vásznát, a tájat ő így díszíti fel.
Téli csend
Napok zaja elcsendesülve az esti homályban elterül A téli táj, meleg paplanában hó födte szendergésbe, mint kisgyerek úgy merül. Apró szállongó kis hópelyhek takarják a fáknak ágait. Millió csillag vigyázza, őrzi. Szunnyadó, békés álmait. Szél se rebben, bokor sem rezdül. Mélyen alszik minden lélek már. Csak a hold világít, az éji sötétben, mint óriási lámpás. Benne tündököl a táj.  |
